arrow-leftarrow-right-altarrow-rightcartcheckchevron-downchevron-leftchevron-rightchevron-upclosedownloadfacebookhamburgerinstagramlinkmessengerplussearchtiktokyoutube

Szabadság

A jó költőktől a szabadsággal való foglalatoskodást kaptuk örökségül: a feladatot, hogy megértsük, mi dolgunk a szabadsággal. József Attila figyelmeztetett, hogy az ember több annál, mint ami adatokkal és számokkal megragadható – mégis hol tartunk ma? Már nem a titkosszolgálatok csupafül ügynökei lihegnek a nyomunkban, hanem precíz algoritmusok követik és elemzik, mi tetszik nekünk, mit lehet megvásároltatni velünk, mire vagyunk hajlandók elpazarolni az időnket. Hány és hány felület kínál ingyen játékot, ingyen hallgatni- és néznivalót – holott jól tudjuk, mindennek ára van.

1.490 Ft

Ajánló

Kedves Olvasók!

A magyarok a szabadságharcok két arcát is jól ismerik: az emelt fővel járás első lépéseinek örömét, a lélek emelkedettségét, a szilaj erőt a kezdetekor, majd a gyászt, a szétszóratást, a hazavágyást egy országba, amely végre lehetett volna. Ezt ismerte meg Rákóczi fejedelem és csapata, a Petőfi szavai nyomán talpra állt magyarság és a szabadság újabb kiválasztottai 1956-ban.

A szabadságról szólva kézenfekvő volna forradalmi verseket idézni, de talán borzongatóbban időszerű most József Attila pár sora: „Számon tarthatják, mit telefonoztam / s mikor, miért, kinek. / Aktákba irják, miről álmodoztam / s azt is, ki érti meg.” 1935 novemberében írja ezeket egy igen furcsa ember: sebzettlelkű, nincstelen, zaklatott – érezhették a kortársai, hogy ez a pár sor nem csupán egy paranoid szorongás lenyomata? Tudhatták, hogy ez józan felismerés?

„Felnőttem már. Szaporodik fogamban

az idegen anyag,

mint szivemben a halál. De jogom van

és lélek vagy agyag

még nem vagyok s nem oly becses az irhám,

hogy érett fővel szótlanul kibirnám,

ha nem vagyok szabad!”

A jó költőktől a szabadsággal való foglalatoskodást kaptuk örökségül: a feladatot, hogy megértsük, mi dolgunk a szabadsággal. József Attila nyolcvannyolc éve figyelmeztetett, hogy az ember több annál, mint ami adatokkal és számokkal megragadható – mégis hol tartunk ma? Már nem a titkosszolgálatok csupafül ügynökei lihegnek a nyomunkban, hanem precíz algoritmusok követik és elemzik, mi tetszik nekünk, mit lehet megvásároltatni velünk, mire vagyunk hajlandók elpazarolni az időnket. Hány és hány felület kínál ingyen játékot, ingyen hallgatni- és néznivalót – holott jól tudjuk, mindennek ára van. (De a legravaszabb szolgáltatásokért szívesen fizetünk is.) Csak egy kattintás, csupán egy apró engedély, hogy hozzáférjen egy algoritmus bizonyos adatokhoz. Az ártalmatlan adatok viszont – hiszen miért volna titkolni valónk – elárulják a vágyainkat, félelmeinket, aggodalmainkat és reményeinket is. Mindent, amivel mozgósítható, motiválható vagy épp sakkban tartható az ember. A képernyőkön keresztül számtalan fondorlat igyekszik megragadni a figyelmünket, elterelni a gondolatainkat, rábírni, hogy ne legyünk csendben és ne éljük az életünket, helyette inkább nézzük meg vagy próbáljuk ki azt, amit más kínál. Mindez összeesküvés-elméletnek hathat, pedig kevésbé őszintén, de mégis nyíltan olvasható ez a legtöbb adatkezelési nyilatkozatban, szerződések, értesítések apróbetűs soraiban is.

Yuval Noah Harari 21 lecke a 21. századra című könyvének a szabadságról szóló „leckéjében” mutat rá: „Míg a tudományos-fantasztikus thrillerek drámai, lánggal és füsttel teli apokalipszist ábrázolnak, a valóságban inkább egy banális, kattintgatós apokalipszis várhat ránk. Ennek elkerülése érdekében bölcs lenne minden dollár és perc mellé, amit a mesterséges intelligencia fejlesztésébe fektetünk, befektetni egyet-egyet az emberi tudatosság fejlesztésébe is.”

Kezdhetnénk a tudatosságot – akárcsak a szabadságharcok dicsőbb korszakait – az emelt fővel járással, emelt fővel éléssel. (A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.)

„Az én vezérem bensőmből vezérel!

Emberek, nem vadak –

elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,

nem kartoték-adat.

Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

jó szóval oktasd, játszani is engedd

szép, komoly fiadat!”

Szeretettel,
Bonczidai Éva
főszerkesztő