arrow-leftarrow-right-altarrow-rightcartcheckchevron-downchevron-leftchevron-rightchevron-upclosedownloadfacebookhamburgerinstagramlinkmessengerplussearchtiktokyoutube

Kelet-Nyugat

Változik az emberek viselkedése egy európai városban, ha megszólalnak a templomba hívó harangok? Változik az utcai életkép egy török városban, ha felhangzik a müezzin éneke? Egy muszlim fiatalnak vonzóbb az iszlám vallás, mint egy keresztény fiatalnak a katolikus, a keleti ortodox vagy bármely protestáns egyház tanítása? Kelet és Nyugat kérdései szinte észrevétlenül gyűrűznek be a hétköznapjainkba, olyankor is, amikor az egyéni küzdelmeinkkel, saját utunkkal vagyunk elfoglalva. Most talán épp attól vált ez ennyire érzékelhetővé, hogy célirányosan erről kérdeztük a lovasíjászt, a karatemestert, a népzenekutatót, a világutazót, az orientalistát, a költőt, a festőt, az írót, a kézművest.

990 Ft

Ajánló

Kedves Olvasó!

Mi a közös a vadló, a farkas és a vadkacsa viselkedésében? Hozzájuk képest miért van nagyobb veszélyben egy gnú vagy zebra? És mindez hogyan függ össze az emberiség jelenével, a kultúránk sebezhetőségével? – ezek a kérdések is felmerültek, miközben Kelet–Nyugat témában kérdeztük azokat, akik évtizedek óta kultúrakutatással foglalkoznak. Hogy a hierarchikus rendbe szerveződő közösségek miért erősebbek, erre többféle válasz van. Hogy a közösség helyett tömeget alkotó egyének miért kiszolgáltatottak, arra egyszerű és egységes válasz körvonalazódik: mert irányíthatók, feláldozhatók, behelyettesíthetők.

Amikor nekiláttam Kelet–Nyugat témában lapszámot szerkeszteni, számtalan téma, szempont, egykori és kortárs kutató, alkotó neve felmerült. Aztán terjedelmi okokból egyre szűkítettem ezt a listát, majd azon kaptam magam, hogy szinte csak a Kelethez kötődő, Keletre reflektáló témák maradtak. Nem tudnám megmagyarázni, hogy ezek egzotikuma hordozta az érdekesség ígéretét, vagy a magyar kultúrát olyan egyértelműen a Nyugattal azonosítottam, hogy ösztönösen a mást, a távolabbit, a keletit akartam közelebb hozni. De amikor felismertem ezt a kiegyensúlyozatlanságot, elkezdtem válaszokat keresni arra a kérdésre, hogy mi a Nyugat? És jött számtalan további kérdőjel is: milyen a nyugati ember? Miben hisz? Milyen szimbólumokat tudunk egyértelműen a nyugati kultúrához társítani? A kereszténység a Nyugat? A Nyugat keresztény?

Változik az emberek viselkedése egy európai városban, ha megszólalnak a templomba hívó harangok? Változik az utcai életkép egy török városban, ha felhangzik a müezzin éneke? Egy muszlim fiatalnak vonzóbb az iszlám vallás, mint egy keresztény fiatalnak a katolikus, a keleti ortodox vagy bármely protestáns egyház tanítása? Meglepő válaszokat kaptunk, amikor ezeket a kérdéseket olyanoknak tettük fel, akiknek közvetlen tapasztalataik vannak erről.

Kelet és Nyugat kérdései szinte észrevétlenül gyűrűznek be a hétköznapjainkba, olyankor is, amikor az egyéni küzdelmeinkkel, saját utunkkal vagyunk elfoglalva. Most talán épp attól vált ez ennyire érzékelhetővé, hogy célirányosan erről kérdeztük a lovasíjászt, a karatemestert, a népzenekutatót, a világutazót, az orientalistát, a költőt, a festőt, az írót, a kézművest. Utazásokról, alkotói folyamatokról, tanulásról, elmélyülésről, idegenség-tapasztalatról beszélgettünk, és valahogy mindig a hitnél, a hiánynál, a keresés- és megtalálás-élményeknél kötöttünk ki. A vallás is szóba került, emlegettük az erejét, a kultúraformáló hatását, válságát és megújulási törekvéseit, de mindezek által a közösség felelőssége vált láthatóvá, hogy azt a gravitáció-szerű erőt, amely folyamatosan arra irányul, hogy az ember lelkét lerángassa a hétköznapok sarába, ellensúlyoznia kell.

Ha ma Keletre és Nyugatra tekintünk, nemcsak rokonságot, nemcsak különbözőséget vagy feszültséget, hanem közös szembesüléseket, közös feladatokat is látunk.

Ennek fényében ajánlom a következő oldalakat az olvasó figyelmébe.

Szeretettel,
Bonczidai Éva
főszerkesztő