Gyógyulás

Kedves Olvasó!

Eredetileg ennek a lapszámnak a gyógyítás lett volna a témája, de a munkafolyamat során lecseréltük, így lett: gyógyulás.

Abból indultunk ki, hogy kultúrafüggő a gyógyítás – még manapság is, amikor a medicinát egzakt kifejezések segítik abban, hogy az orvostudomány képviselői a világ minden pontján ugyanazt értsék az adott diagnózis vagy hatóanyag alatt. Mégis kultúra- és társadalomfüggő az, mi válik népbetegséggé, mi nem; mit tartunk egészségesnek; hogyan viszonyulunk a betegséghez és a betegekhez; milyen gyógymódokat részesítünk előnyben, milyen eljárásokat utasítunk el, hogyan támogatjuk vagy épp rekesztjük ki a különböző kórokkal küszködőket. Ahogy mindezt számba vettük, egyszercsak kiviláglott, hogy ebből nem érthető meg, hogyan gyógyulnak meg az emberek. Ezért váltottunk szempontot.

De hogyan gyógyul a világ? Valamiféle rend sző át mindent – különösen ott válik ez szembetűnővé, ahol az ember nem avatkozik be szögletes elképzeléseivel a világ dolgaiba. Ott megmarad valami egyszerű, magától értetődő működés, az az örökkéható erő, amely életté változtatja az anyagot. Ott van a talajban, a növények összegabalyodó gyökereiben, az érintetlen erdők fenséges erejében.

Az erdő gyógyító erejére újra és újra felfigyel az ember, újabban tudományos kutatásokkal próbálják tetten érni ennek működését. Mintha felsejlene valamilyen megingathatatlan törvény abban, hogy a beteg – még csak el sem kell panaszolnia a baját – gyógyírt kap az erdőben: a gombahálózat a talpunk alatt, a roppanó avarban megbúvó számtalan élet, a fényekkel, illatokkal körbefont árnyas fák mintha ősi késztetést követnének, gyógyulni tanítják az embert. Mérhető adatok, eredmények igazolják ezt.

De érdemes megnézni a méheket és a hangyákat is – meggyógyítják a beteg társaikat, máskor meg elszigetelik őket, hogy meg ne fertőzzék a teljes kolóniát, de arra is van példa, hogy az enyhe tünetekkel küszködő egyedet beviszik maguk közé, hogy immunizálja a családot. Honnan van bennük e szerteágazó és tévedhetetlen ismeret? Ugyanígy felismerik az ember bajait – beteg testrészeket, sejteket, gyulladásokat azonosítanak, és akár gyógyítanak is a maguk módján. Honnan van bennük ez a késztetés, hogy még az ember nyavalyáival szemben sem közömbösek? Vajon volt ilyen tudás az emberben is? Megvan még benne?

Érdemes megfigyelni, hogyan gyógyul meg egy fa. Nagyobb sérülések esetén, különösen ha üregesedés alakul ki a törzsében, a fa nem tölti ki a hiányt, hanem új szövetet növeszt a sérülés körül, fokozatosan bezárja azt. Gyakran évek vagy évtizedek kérdése, ahogy kitartóan gyógyítják a sebeiket. És az ember képes meggyógyulni valami végérvényesből?

Létezik egy ösztön, amely arra indítja az embert, hogy segítsen és ne legyen részvéttelen a szenvedést látva. De léteznie kell ilyen irgalomnak magunkkal szemben is. Számtalan bizonyítékot találhatunk arra, hogy létezik az eredendő jóság. Mekkora zaj vehet körül, ha már nem érzékeljük azt, ami nyilvánvaló?

A gondolataink és érzéseink megbetegíthetnek, de meg is gyógyíthatnak – minket is és másokat is. Ezért olyan fontos intés a Példabeszédek tanítása: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.”

Szeretettel,

Bonczidai Éva

főszerkesztő